Szerencsésnek tartja magát a magyar-osztrák festőpáros, Szula Zsuzsanna és Josef Wurm, akik Kelet-Stájerországban a Kornberg kastély régi vendégházában rendezhették be műteremlakásukat, és a földszinten még saját kiállítóteret is létrehozhattak. Egy esős nyári délutánon látogattuk meg őket otthonukban, ahol nemcsak a készülő műveiket tekinthettük meg, hanem egy finom kávé mellett azt is megtudhattuk, hogy kerültek Százhalombattáról Kornbergbe.
Kanyargó erdei út vezet fel a kelet-stéjerországi Feldbachból az impozáns Kornberg kastélyhoz, amely étteremmel, állandó és ideiglenes kiállításokkal várja a látogatókat, sőt, esküvők és szülinapi bulik lebonyolítását is szívesen vállalják. A képzőművészek támogatását olyannyira komolyan veszik, hogy a kastéllyal szemben lévő régi vendégházban nem luxusapartmanokat, hanem két műteremlakást alakítottak ki: az egyikben most Boris Mikusch festő, a másikban Szula Zsuzsanna és Josef Wurm lakik iskolás fiukkal és kutyájukkal. A lakók pedig a ház földszintjén Kornberg ART_SPACE néven egy közös kiállítóteret is létrehoztak, ahol szívesen találkoznak és beszélgetnek az odalátogatókkal.
Josef Wurm gyerekkorából jól ismeri a környéket, de sosem gondolta, hogy később éppen a Kornberg kastély tőszomszédságában, idilli környezetben élhet és dolgozhat majd családjával. A közeli Fürstenfeldben született, és általános iskolásként még megmosolyogta a tehetségére korán felfigyelő tanítóját, aki kerek-perec közölte vele, hogy a festészet lesz az ő kitörési lehetősége. A szerény körülmények között felnövő Josef az elitistának aposztrofált osztrák oktatási rendszerben nem is álmodhatott arról, hogy a közeli Grazi Műveszeti Egyetemre járjon. Bár később mégis Grazba került, a művészvilág csalódást okozott számára: képzőművész társai jelentős részét túl szűk látókörűnek és énközpontúnak tartotta.
Ekkor történt, hogy részt vett Dunaújvárosban egy szimpóziumon, ahol a magyar festők társaságát igazi felüdülésként élte meg: „bár Magyarországon lehetetlenség volt csak a festészetből megélni, ezek az emberek mégis sokkal lazábbak voltak, szabadabban gondolkoztak, és minden irigység nélkül megosztották egymással a tudásukat“ – meséli. A rövid látogatásból végül hét év lett. Josef megismerkedett a festő-tanár Szula Zsuzsannával, akivel Százhalombattán éltek, és ott született Illés nevű fiuk is. Josef ebben az időben Budapestre járt be dolgozni, ahol a saját műtermében zavartalanul alkothatott.
Mindezek ellenére a család a koronajárvány kitörésekor mégis átköltözött Stájerországba. Josef éppen New Yorkból tért vissza Grazba, amikor kiderült, hogy hamarosan lezárják a határokat, így Zsuzsanna összepakolta a holmijukat, és Illéssel együtt az utolsó pillanatban csatlakoztak hozzá. A döntés, hogy mégis Ausztriában fognak letelepedni, valójában már hosszabb ideje érlelődött bennük. Josef ráébredt arra, hogy az a jó minőségű és ingyen hozzáférhető oktatás, amiben Zsuzsannának még része lehetett a magyarországi rendszerváltas utáni évtizedekben, a fiuk számára már nem lesz elérhető. A végső lökést azonban az olyan élmények adták meg, mint amikor a nemzeti nevelés nevében március 15-én Illés óvónénije az osztrákokat és a német nyelvet kritizálta, majd amikor a kínjukban nevető szülőtársak emlékeztették, hogy van a csoportban egy félig osztrák kisfiú, így fordult a megilletődött gyerekhez: „-Mondanál pár szót németül?“
Bár egyelőre itt sem csak a képzőművészetből él, Zsuzsanna is megtalálta a helyét Kornbergben. „Hiába más ország és más nyelv, az emberek problémái és a kollektív tudat ugyanaz bárhol“ – válaszolja arra a kérdésre, hogy nem nehezebb-e neki az idegen nyelvi környezetben alkotni. Mivel délelőttönként egy közeli panzióban dolgozik, le tudta tenni annak a terhét, hogy mindenáron megfeleljen a közönségnek, hiszen itt egyelőre nem a festészet jelenti a fő megélhetését. Ebből a szempontbol az osztrák műkedvelőket egyébként is nyitottabbnak, érdeklődőbbnek es elfogadóbbnak tartja, mint a magyarországiakat.
Képzőművész-tanárként is sok különbséget lát a két ország között: „míg Magyarországon egy átlagos iskolában a rajztanár egyáltalán nem fontos, és senkit sem érdekelt, hogy milyen, nemzetközileg is kiemelkedő színvonalú programot szerveztünk zenészekkel közösen egy-egy iskolai táborra, itt értékelik ezt, és minden tudásmorzsáért nagyon hálásak az emberek“ – meséli. Nagy potenciált lát a Kelet-Stájer régióban is. Múzeumigazgatókkal, zeneiskola-igazgatókkal, képzőművészekkel és zenészekkel közös honlapot hoztak létre, ahova mindenki feltöltheti az óraterveit, az iskolák pedig szabadon válogathatnak belőlük. Az ajánlattal mindenki nyer: a régió támogatásának köszönhetően az iskolák ingyen jutnak színvonalas művészeti képzéshez, a művészek találkozhatnak a közönségükkel és a munkájukat honorálják, a gyerekeknek pedig nem kell Grazig menni ezekért az élményekért.
Zsuzsanna és Josef csak nevetnek, ha a munka és magánélet egyensúlyáról kérdezzük őket. Mindkettejüknek a lakásban van a műterme, a különböző terek pedig annyira egymásba érnek, hogy a konyhából választottak le egy részt az ágyuknak, hogy a fiuknak is legyen gyerekszobája. A munka és a magánélet szétválasztása viszont nem csak ezért lenne náluk képtelenség. A festőpárnak számos közös képe is van, amelyeken felváltva dolgoznak: „Két műterem van, és előfordul, hogy egy kép elvándorol onnan ide, vagy innen oda. Van, hogy úgy érzed, te elmondtál mindent, de mégsincs kész, valahogy kiüresedsz, és nem tudod tovább folytatni. Ilyenkor jó átadni a képet a másiknak, hátha tud vele kezdeni valamit, és a kép innentől közösnek számít, nincs semmi rivalizálás. Ez egyfajta kommunikációs játék, hiszen bele kell helyezkedni a másik rendszerébe, aztán a sajátod segítségével tovább vinni, amit elkezdett” – avat be a folyamat részleteibe Zsuzsanna.
A Kornberg ART_SPACE-ben még szeptember 10-ig tekinthető meg a „Nemazonos Amazons” című kiállítás, amelynek képei szintén közös munka eredményei: Zsuzsanna és társai 5 évig küldözgették egymásnak a műveket postán Ausztria, Magyarország, Szlovákia és az Egyesült Királyság között, és mindenki hozzátette a maga részét mindegyik képhez, így alakult ki a végleges változatuk.
Josef művei rendszeresen láthatók Grazban a Bachlechner galériában. A tulajdonos, Heimo Bachlechner arra biztatja, hogy fessen többet, ám ő úgy gondolja, a minőség fontosabb számára a futószalagon gyártott tömegmunkáknál, amit a művészete elértéktelenedésének tartana.
Mi pedig csak egyet tudunk érteni korábbi cikkünk szerzőjével abban, hogy Kelet-Stájerország feltétlenül megér egy kiruccanást. A Stubenbergsee – Riegersburg – Zotter csokigyár hármasa mellett pedig Kornberget is érdemes felvenni a listára.
Korábbi cikkünk Szula Zsuzsanna és Josef Wurm közös kiállításáról
Akár ez is tetszhet
